Demokratikus kontroll? Mi is szívesen vállaljuk?

A „Google urbanizmus”-projekt értékesnek tűnik. A városok jövőjéről szól. A városlakókról összegyűjtött adatok a mesterséges intelligencia technológiájával tárolhatók. Ezen keresztül egy vállalkozás, mint például az Alphabet – a Google anyacége – jól működő és széleskörű szolgáltatásokat tud bevezetni.

Az Alphabet a városokat komolyan veszi. A vezetőik arra a felismerésre jutottak, hogy a problémákkal küzdő városoknak, mint Detroit, az Alphabet szolgáltatásai segíthetnek. Ilyenek a jó várostervek, közlekedésinformációk, ingyenes Wi-Fi (mint New Yorkban), önműködő (vezető nélküli) autók és sok egyéb. Ezért 2015-ben az Alphabet elindította a „Sidewalk Labs” programot, amelyet a Wall-Street veteránjai és New York egykori polgármester-helyettese, Daniel Doctoroff vezetett.

Doctoroff múltja jó hátteret szolgál a Google urbanizmusnak: Az Alphabet adatismeretét arra is kell használni, hogy együttműködjön másokkal, egyebek közt ingatlanfejlesztőkkel és befektetőkkel. Nemrégiben például Kanadában, Toronto városa megbízta az Alphabetet, hogy a Quayside nevű körzetét, egy 12 hektáros beépítetlen vízparti területet digitális csodává változtasson.

A Sidewalk labs 50 Millió USA dollárt tett bele ebbe a projektbe –  először is egy nagy összeget biztosított egy évnyi tanácsadó tevékenységekre, amibe a politikai pártok is beszállhattak. A 220 oldalas költség-előterjesztés betekintést nyújt a projekt gondolkodásába és módszerébe. „A magas lakhatási költségek, az ingázások, a szociális egyenlőtlenség, a klímaváltozás és esetenként a hideg időjárás az embereket otthon tartják.”, nyilatkozta röviden Dan Doctoroff egy interjúban. Az Alphabet fegyvertára azonban nagyhatású: Vonzó, előre gyártott elemekből készült gyorsan fölhúzható épületek; a levegő minőségének és a létesítmények állapotának szenzoros felügyelete; okos közlekedési lámpák; a gyalogosok és a kerékpárosok előnyben részesítése; parkoló rendszerek, ahol a kocsikat automatikusan a megfelelő helyekre irányítják. Nem is szólva a szállítást végző robotokról, a magas szintű energiahálózatokról, az automatikus szemét szelektálásról és a már jelen levő önjáró autókról.

Kerékpárbarát érzékelők, okos szemétgyűjtés – ezt kínálja az adatmonopólium

Az Alphabet szerint a városok mindig is fontos helyszínek voltak. Most viszont még digitálisak is lesznek. Ezt írták az előterjesztésükben: „A világ legnagyobb városai mindig a növekedés és az innováció központjai voltak, amelyeket az általuk elképzelt vezetők irányítottak. Róma a vezetékes vizet, London a metrót, Manhattan  a rácsszerű úthálózatot vezette be.”  Torontoé lesz az Alphabet.

Valójában nem „digitális hálózatot” akarnak létrehozni, hanem csak egyedi Alphabet-létesítményeket. Jól működő digitális szolgáltatásokat létesítenek úgy, hogy a város a rendelkezésére álló adatokat teljesen föl tudja használni. Digitális hálózat kiépítése helyett a kommunális szolgáltatások egyénekhez szabását tervezik. Az Alphabet hosszú távú célja, hogy a városi környezetben megszüntesse a tőkefelhalmozás akadályait – elsősorban a formális szabályok és korlátozások helyett rugalmas, visszacsatolásra épülő módszereket igyekszik kialakítani. A múltban a várostervező azt mondta, hogy „ezek a rendeletek szükségesek ahhoz, hogy megvédjük az emberek egészségét, hogy az épületek biztonságát szavatoljuk, és hogy a negatív külső hatásokat elhárítsuk.” Mára ez teljesen megváltozott, és „a városok ugyanezeket a célokat rugalmatlan várostervek és statikus építési előírások nélkül is el tudják érni.”

Ez figyelemre méltó kijelentés, mert jelentős neoliberális személyiségek, mint Friedrich von Hayek és Wilhelm Röpke is elfogadtak bizonyos nem piaci elképzeléseket a városok társadalmi szerveződésében, mivel, ellentétben a piac jelzéseivel, a várostervezést gyakorlati követelményekként kezelték, melyet a városi körülmények fizikai korlátozásai határoznak meg.  Nem láttak olcsóbb módot az infrastruktúra fenntartására, utak építésére és a forgalmi dugók elkerülésére. Az Alphabet részére ezek a korlátok már nem léteznek. Az adatok állandó elérhetőségének és folyamatos továbbításának köszönhetően a városi adminisztráció szabályozásai piaci jelzésekkel helyettesíthetők, és így minden megengedhető, amíg nem jeleznek problémát.

A Google urbanizmus a várospolitika végét jelenti. A projekt abból indul ki, hogy nagyobb szisztematikus átalakítások nem lehetségesek, mint például a tőke mozgásának korlátozásai vagy a földek, illetve ingatlanok külső tulajdonlásai. Ehelyett a technológia mobilizálásával kell segíteni a lakosságot abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a látható globális trendekhez, például a növekvő egyenlőtlenséghez. Ez elképzelhető, például, olyan figyelő funkció használatával, amely a túlterhelt szülőknek segít a naptárukban időpontot találni, vagy meg lehet szabadulni az autók részletfizetésétől, mivel feleslegessé válhat a saját autó fenntartása, vagy mesterséges intelligencia használatával sor kerülhet az energiaköltségek csökkentésére.

Algoritmusok veszik át a várostervezés szerepét – ily módon a közösségi tér egyéni térré alakul.

A várostervezésre építő ígéretek egy alapfeltevésen nyugszanak. A liberális ingatlanpiac által fémjelzett pénzügyileg erős gazdaságunkban, ahol az árak a globális kihívásoknak eleget téve állandóan emelkednek, az átláthatatlan, de jövedelmező – a köz- és privát szereplők közötti – partnerségen alapuló infrastruktúra állandó marad. A jó hír az, hogy az Alphabet a szenzoraira, a hálózataira és az algoritmusaira építve meg tudja tartani az életszínvonalat, sőt még emelni is képes.

A Torontóra készült előterjesztésből az viszont még mindig nem világos, hogy ki fogja finanszírozni ezt a városutópiát. Azt megállapítja, hogy „néhány jelentős innováció erősen tőkeigényes”. Röviden szólva a Google urbanizmus a Tesla városi megfelelője lehetne, vagyis egy olyan vállalkozás, amely határtalan mennyiségű eredményt ígér, és határtalan fenntartási költséget is.

Az Alphabet vonzereje a befektetők számára abban áll, hogy a teret plasztikusan tekinthetik, és ennek megfelelően a beépítését elemekből összetéve képzelhetik. Mindent össze lehet keverni, és aztán újra építeni. Butikból lehet galériát létesíteni, abból meg aztán kocsmát. Az átalakulás addig mehet, ameddig a befektetés anyagilag megéri. A torontói terv középponti eleme, a Quayside üres vázként tekinthető, ahol „rugalmasan lehet radikális változtatásokat tervezni (lakóház, kereskedések, üzemek, parkolóhelyek) gyorsan reagálva a piac igényeire”.

Ebben benne van a Google urbanizmus populista ígérete: az Alphabet a szóban forgó területet „demokratizálja” azáltal, hogy az adatok modern továbbításával és az olcsó, előre elkészített hozzávalókkal összhangba hozza a változó világgal. A probléma csak az, hogy ez a „demokratizálódás” nem a kontrolloknak és a város erőforrásait tulajdonolóknak a demokratizálódásán keresztül történik. Így a piac követelései szolgáltatják az Alphabet által elindított demokratizálódás legfőbb kritériumait, nem pedig a közösségi döntések.

Ez sok városban a közterületek privatizálásához vezet. A döntések többé nem politikaiak, hanem a vagyonkezelők és a bankok delegáltjai a döntéshozók. A Google urbanizmus ezt a trendet nem fordítja meg, hanem felgyorsítja. Az Alphabet ismeri a város igazi közönségét: A szóban forgó város módos embereit. Az adatvezérelt fenntarthatóság és az algoritmikusan előmozdított életmódok célja az ingatlanok értékének növelése. Így az adatokat számolatlanul összegyűjtő, szenzoros hálózatokat  alkalmazó városprojektek, mint a Google Torontóban, és hamarosan sok más városban, nem a jelenlegi lakosokat szolgálják. A cél az, hogy a jövő lakosai jól éljenek – jelenleg azonban mindenesetre azok a kínai milliomosok húzzák a legtöbb hasznot, akik elárasztják a kanadai ingatlanpiacokat.

Nem kell illúziót kergetni a Google urbanizmusról. Naivság lenne azt hinni, hogy egy városban a technológia és a pénzvilág szövetsége meg tudná törni a befektetők hatalmát. Az urbanizmus à la Daniel Doctoroff azonban akkor is alakítja a várost, amikor az Alphabet okos módon kezeli a szemétgyűjtést.