Az Excel egyik legjobb tulajdonsága az autoszűrő. Mindig amikor mutatom valakinek, meglepődik, hogy ez ilyen könnyen megy, meg egyáltalán azon is, hogy ilyesmi bekerült az Excelbe. Hátha itt is van olyan valaki, aki még nem ismeri.
Csináltam neki egy nagyon egyszerű táblázatot, pár sorral és oszloppal. A legfelső, félkövér sor szerint fogunk szűrni.
Az egész nagyon egyszerű: Kijelöljük a félkövér sort, majd a fenti Adatok menüből ki kell választani a Szűrő, majd abból az AutoSzűrő menüpontot.
Ennek hatására meg is jelenik a sorban minden szó mellett egy ilyen szürke, lefelé mutató nyíl.
Én most az "alak" melletti nyílra kattintottam, és megjelent egy legördülő menü. Itt alul ki lehet választani, hogy az egyéni szavak közül mire akarunk szűrni Azaz ha a kerek-re kattintunk, akkor csak azok a sorok jelennek meg, ahol a "kerek" szó van beírva az "alak" oszlopba:
Ha vissza akarjuk állítani az alapállapotot, akkor ismét a nyílra kell kattintanunk, és a "(mind)"-et kiválasztani. Ezen kívül lehet emelkedő és csökkenő sorrendbe is rakni az egészet, ilyenkor ABC-be rendezi, vagy ha számról lenne szó, akkor érték szerint, de ismeri a dátum, stb-ket is. Cellaformátumtól függ.
Tehát, ha az "alak"-nál emelkedőre kattintva ezt a képet kapjuk:
A helyezés és egyéni menüpontok pedig egyértelműek, ezekre ki se térek. Ennyi lenne az autoszűrő.